Ez történik az agyban meditáció közben

A Yale Egyetem kutatói által végzett vizsgálat szerint a rendszeresen meditálók képesek arra, hogy a gondolatok elkalandozásáért vagy egyes idegrendszeri rendellenességekért (például a skizofréniáért vagy autizmusért) felelős agyterületeket “kiiktassák”. A Proceedings of the National Academy of Sciences legújabb számában megjelent tanulmány szerzője kiemelte, hogy a meditáció működési elvének megértése közelebb vihet számos betegség megértéséhez.

A meditáció segít megelőzni az Alzheimer-kórt is?

A Yale kutatói funkcionális mágneses rezonanciavizsgálat (fMRI) segítségével vizsgálták tapasztalt és kezdő meditálók agyát három különféle meditációs gyakorlat során. Azt látták, hogy a gyakorlott meditálók az alkalmazott meditációs technikától függetlenül csökkenteni tudták az agy úgynevezett alaphálózatának (DMN, default mode network) aktivitását, amely többek között a gondolatok elkalandozásáért, a koncentrációhiányért, a nyugtalanságért és hiperaktivitásért is felelős, illetve jellegzetes változásokat mutat Alzheimer-kóros betegekben.

A sokat meditálóknál több figyelem jut a pillanatnak, mint az énnek

A felvételek azt mutatták: amikor az agyi alaphálózat aktív volt, az önmegfigyeléssel és önellenőrzéssel összefüggésbe hozható agyterületeket a gyakorlott meditálók aktiválni tudták, viszont a kezdők nem. A kutatók szerint ez azt jelenti, hogy a meditáció során a résztvevők folyamatosan ellenőrzik és elnyomják a saját magukkal kapcsolatos (“én”) gondolatokat és a figyelmük elkalandozását. A fent leírt jelenség akkor is tapasztalható volt, amikor nyugalmi állapotban voltak és nem meditáltak: ez arra utalhat, hogy a meditálók egyfajta új alapállapotot építenek fel, amelyben több figyelem jut a pillanatnak, mint az énnek.

A meditáció évezredek óta segít abban, hogy e képesség birtokosai az adott pillanatra koncentráljanak és kisöpörjék agyukból a zavaró gondolatokat – mondta a kutatás vezetője. Számos lelki betegség hátterében az áll, hogy a páciens saját gondolatainak rabja. A meditáció révén érthetővé és kezelhetővé válnak az agy kifinomult működési mechanizmusai – tette hozzá. *

* Forrás: (Origo)